Rogán kér valamit Matolcsytól, Ádertől és a bankoktól
A Fidesz frakcióvezetője arra kéri a bankokat, hogy ne gátolják, hanem segítsék a fizetési késedelemmel rendelkezők belépését az árfolyamgátba. Rogán Antal emellett arra kérte a Magyar Nemzeti Bank elnökét, vizsgálja felül a devizahitelek napokban történő bankok általi felmondását, a köztársasági elnök pedig arra, hogy tegye meg a szükséges lépéseket a héten elfogadott jogszabály mielőbbi kihirdetésért.
Rogán Antal, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője csütörtökön közleményt juttatott el az MTI-hez, amelyben azt írta: több bank ügyfelei is jelezték szerdán és csütörtökön, hogy tartozással rendelkező ügyfelek szerződéseit hirtelen elkezdték felmondani azért, hogy a fizetési elmaradással rendelkező adósok ne léphessenek be a számukra is megnyíló árfolyamgátba.
A frakcióvezető a kommünikében úgy fogalmazott: "amennyiben ez a gyakorlat tendenciát mutat, azt tűrhetetlennek és elfogadhatatlannak gondolom!" Rogán Antal határozottan arra kéri a jelzálogpiac hazai szereplőit, hogy ne gátolják, hanem segítsék a fizetési késedelemmel rendelkezők belépését az árfolyamgátba, mint írta, az adósok belépésükkel ismét fizetőképessé válhatnak.
Emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés a héten döntött a devizahitelesek megsegítéséről szóló törvényjavaslatról. Az új jogszabály kiszélesíttette azok körét, akik beléphetnek az árfolyamgátba, így már a 90 napon túli tartozással rendelkezők is élhetnek ezzel a lehetőséggel.
Az elmúlt napokban a sajtóban is megjelent elemzésekből, számításokból most már világosan látszik, hogy egy átlagos adósság esetén a törlesztőrészlet akár 40-45 százalékkal is csökkenhet, megközelítve ezzel a felvételkori szintet - közölte. A jogszabály értelmében a hitelintézetek átlagosan 20-25 százaléknyi hitelt engedhetnek el az állami kezességvállalás feltételeként. A Fidesz-frakció parlament által elfogadott javaslata több mint 150 ezer magyar család számára nyújt érdemi segítséget.
"Köztársasági Elnök Urat arra kérem, hogy amennyiben nincs ellene kifogása, a törvény mihamarabbi kihirdetéséhez szükséges lépéseket tegye meg!" - olvasható a közleményben, amely így folytatódik: "a Magyar Nemzeti Bank elnökét pedig a mai napon írásban is felkértem, hogy az árfolyamgát megnyitásának parlamenti elfogadása és a törvény kihirdetése közti időszakban felmondott szerződéseket az MNB, mint a pénzügyi felügyelet gyakorlója, minden esetben külön vizsgálja meg!"
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.