Tovább csökken a rezsi, megrendszabályozzuk a belvárosi kisboltokat, a versenyhivatalt és újranyitjuk az Úttörő Áruházat is. Közben leválunk a régióról, de nem azért, mert a miniszterelnök ott áll hosszan kitartott mosollyal a pódiumon az Interpol által körözött cégvezető mellett. Mi jöhet még? Tippelje meg a tündérmese folytatását a hvg.hu-val!
Novembertől indul a rezsicsökkentés második hullámában az áram, gáz és távhő lakossági fogyasztói árának további faragása. A parlament hétfői döntését két nappal később a fejlesztési minisztérium és az energia hivatal több rendelettel megtámasztotta. A Magyar Közlönyben megjelent rendeletek az áram-, és földgáz szektorban is alapvetően a rendszerhasználat elszámolható költségeit regulázza újra. Több tételről is kimondták, hogy azért ellentételezés eztán nem számolható föl.
Lényegében elhagyja Magyarországot a Lufthansa azzal, hogy az év végén Bécsbe költözteti regionális központját. A német légitársaság jelenleg a térség 14 országának utasszervezését végzi a budapesti központból, 2014-től azonban csak a helyi értékesítési csapat marad a magyar fővárosban.
A Gazdasági Versenyhivatalt (GVH) érintő jogszabálymódosítás, a menekültügyi kérdésben az ú.n. “dublini szabályozás” alkalmazása, és a külföldről lízingelt autók regisztrációs adójának szabályozása miatt Magyarország ellen az EU pénteken három új kötelezettségszegési eljárást indított.
A kereskedelmi törvény egyik módosító javaslata szerint az élelmiszer boltok, drogériák és kisállat eledellel kereskedő boltokban vásáróknak parkolóhelyet kell biztosítani. Az eredetileg az élelmiszer láncokat zabolázni kívánó jogszabály azonban a kisboltokat hozhatja lehetetlen helyzetbe azzal, hogy egy újonnan nyíló, 100 négyzetméteres üzletnek 10 parkolóhelyet, évente mintegy másfél millió forintot kellene erre a célra kigazdálkodnia.
Egy budapesti benzinkúton nyitott üzletet a Spar szupermarket hálózat. Egyelőre kérdéses, hogy lesznek-e további kutak, ahová belép az élelmiszerlánc, pedig logikus lenne. Elkerülhetők vele a plázastop korlátozásai.
Gigantikus retroakció készülődik a budapesti Belvárosban: egy befektetőcsoport megvásárolta, átalakítja és újra megnyitja a legendás gyerekplázát, az Úttörő Áruházat.
Magyarország kezd elválni a régió északi, gyorsabban növekvő, gazdaságilag egészségesebb, leginkább Lengyelországgal példázaható részétől. Hozzánk hasonló helyezetbe került Románia, Szlovénia és Horvátország is. A perifériához közelítünk.
A hét mondata: Fennáll a kockázata annak, hogy egy autoriter diktátorrá, Magyarország Vlagyimir Putyinjává válik - ismerte el Orbán Viktor a The Telegraphnak, meglepve a riportert is. A miniszterelnök hozzátette azonban, hogy a kockázat sokkal alacsonyabb, ha Magyarország gazdaságilag sikeres.
Aktuális Tündérmese Mutató (ATM) |
Nőttek az átlagkeresetek: 3,4 százalékkal haladták meg augusztusig az egy évvel korábbit. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 227 900 forint volt. A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 238 900, míg a közszférában – a nem közfoglalkoztatás keretében – foglalkoztatottak 221 800 forintot kerestek. A közfoglalkoztatottak átlagkeresete 77 300 forint volt. Nagyot nőtt egy év alatt az építőipar: a termelés augusztusban 4 százalékkal nőtt az előző havihoz képest, az egy évvel korábbi értéket 14,6 százalékkal haladta meg. Töretlenül szaporodnak a szarvasmarhák a kormányváltás óta. A KSH adatai szerint az idén június elsején 758 ezer volt, az állomány egy év alatt 25 ezerrel, a tavaly decemberi összeírás óta 5 ezerrel nőtt. |
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.