Orbánék elé került a Tokaj-program
November végéig a kormány megtárgyalja a Tokaj-programot: érdemi döntések születnek majd a hegyaljai borászat további támogatásáról, a törvényi feltételekről, ugyanakkor cél egy Tokaj világörökségi program elfogadása is - közölte Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár Tolcsván.
folytatni kell a borvidéken a szőlészet-borászat korábban megkezdett átalakítását - mondta Lázár az állami tulajdonú Tokaj Kereskedőház Zrt. 1,5 milliárd forintból megvalósuló üzemcsarnokának alapkőletételén.
A kormány megkérdőjelezhetetlenül elkötelezett a minőségi bor előállítása mellett, nem kíván a minőségi szempontokból engedni, a cél az, hogy Tokaj és a történelmi borvidék "valóban világszínvonalú bort tudjon az asztalra tenni" - mondta a politikus.
A 1,5 milliárd forintból felépülő tároló és feldolgozó csarnok egy fejlesztési program első része, a tervek szerint a későbbiekben további 3 milliárd forintot invesztál hasonló célból a cégbe az állam.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.