2013. szeptember. 25. 16:08 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. szeptember. 25. 16:28 Gazdaság

Összeverte barátnőjét az arany ára miatt

Egy 21 éves Los Angeles-i férfit amiatt tartóztattak le kedd késő este, mivel fizikailag bántalmazta a barátnőjét az után, hogy nem értettek egyet az arany értékének meghatározásában.

Egy 21 éves Los Angeles-i férfit amiatt tartóztattak le kedd késő este, mivel fizikailag bántalmazta a barátnőjét az után, hogy nem értettek egyet az arany értékének meghatározásában – írja a Santa Monica Mirror. A rendőrség szerint a nő azt mondta, hogy "hülye dolgokon" kezdtek el először vitatkozni, és ezen dolgok egyike volt az arany értéke. A barátja ezek után azon dühödött fel, hogy a nő nem értett vele egyet az arany értékét illetően, ezek után a férfi a földre lökte áldozatát és többször is megütötte.

A nő végül az utcára tudott menekülni, és onnan hívta a rendőröket, akik megérkezésük után először nem tudtak bejutni a lakásba, mivel a férfi nem válaszolt az ismételt felszólításokra. Végül egy pótkulcs segítségével jutottak be a lakásba, ahol a férfit az ágyban találták meg, ahol alvást színlelt. Ezek után letartóztatták, és családon belüli erőszakkal, illetve nyomozás hátráltatásával vádolták meg. A férfi csak 50 ezer dolláros óvadék fejében kerülhet szabadlábra.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.