Tarlós Orbánnal vetetné vissza a fővárosi közműcégeket
A következő években a budapesti közművek közösségi tulajdonba kerülnek – mondta a Magyar Nemzetnek Tarlós István főpolgármester, aki szerint azonban a vevő leginkább az állam lehet.
Valamennyi, a Demszky-korszakban külföldi befektetőknek privatizált fővárosi közműcég magyar kézbe kerül a következő években – mondta el a lapnak Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester.
Orbán Viktor múlt pénteki bejelentéséről, amely szerint az állam tárgyal a Fővárosi Gázművek (Főgáz) visszavásárlásáról is, a főpolgármester azt nyilatkozta, hogy a Fővárosi Vízműveket a főváros által nyújtott kölcsönből maga a társaság vásárolta vissza, a Fővárosi Csatornázási Művek és a Főgáz esetében pedig az állam lehet a vevő.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.