2013. szeptember. 06. 09:12 MTI Utolsó frissítés: 2013. szeptember. 06. 10:07 Gazdaság

Mínuszos nyitás a BÉT-en, délután mozdulhat sokat a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 26,47 pontos csökkenéssel, 18 120,76 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest ez 0,15 század százalékos gyengülés.

Rácz Balázs, az Erste Befektetési Zrt. elemzője a pénteki kereskedés nyitása előtt azt mondta, hogy a nemzetközi hangulat kedvező, illetve a BUX technikai képe is kisebb erősödést jelez. Az elemző kiemelte, hogy délután fontos amerikai munkaerőpiaci adatokat hoznak nyilvánosságra, amelyek megmozgathatják az árfolyamokat.

Saághy Pál, az Equilor Befektetési Zrt. vezető üzletkötője szerint a pénteki kereskedéseket főként az amerikai munkaerőpiaci adatok alakítják majd. A befektetők számára a kedvező adatok azt jelenthetik, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed dönt monetáris élénkítő programjának leépítéséről. Ez negatív folyamatokat is elindíthat a tőzsdéken – mondta.

A szakértő szerint itthon a nap második felében a nemzetközi folyamatok befolyásolhatják az index mozgását.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 9,02 pontos, 0,05 százalékos csökkenéssel, 18 147,23 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 4,9 milliárd forint volt. A Mol 5 forinttal, 0,03 százalékkal 16 140 forintra erősödött, 666,4 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 38 forinttal, 0,90 százalékkal 4260 forintra nőtt, forgalmuk 2,3 milliárd forintot tett ki.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.