Változnak vasárnaptól a vonatozás egyes szabályai
A Magyar Közlönyben megjelent új rendelkezés szerint az e-vonatjegy nem váltható vissza az utazás megkezdése előtt, és új szabályok vonatkoznak a vasúti késések miatti kártérítésekre is.
Az elektronikus jegy az utazás megkezdése előtt nem váltható vissza, és aki ilyen jeggyel utazva a célállomás előtt lemond a továbbutazásról, nem kapja vissza a menetdíj-különbözetet – egyebek mellett ezt tartalmazza az a kormányrendelet, amely vasárnap lép hatályba, és a Magyar Közlöny legutóbbi számában jelent meg.
A rendelet definiálja az elektronikus jegyet is. Az elektronikus jegy, a vonatkozó EK-rendeletben előírtak szerint, az elektronikus adathordozóra kiállított menetjegy, illetve az otthon nyomtatott jegy is, amely "olyan elektronikus jegy, amely nem a vasúti társaság által biztosított jegypapírra kerül kinyomtatásra".
Új szabály az is, ha a vasúttársaság a menetrendben jelzi azt, hogy a vonat kalauz nélkül közlekedik, s akkor arra csak előre váltott menetjeggyel lehet felszállni.
Minimálisan változik a vonat kiesése, illetve késése esetén az utasnak fizetendő kártérítés szabálya is. A kártérítés alapja továbbra is az egy útra szóló menetjegy ára. Kimaradás esetén a 15-szörös szorzó tovább él, ennyivel kell felszorozni a jegy árát. A késésnél jelenleg csak 30 perc felett kell fizetnie a vasúttársaságnak, mégpedig a jegyár ötszörösét. A jövőben 5 percet meg nem haladó késés esetén a szorzó egy, 5 és 30 perc közötti késés esetén pedig három.
Szintén új szabály, hogy ha a kártérítés nem haladja meg az ezer forintot, abban az esetben csak akkor köteles fizetni a vasúttársaság, ha ezt az üzletszabályzatában vállalja, egyébként nem.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.