Még várni kell rá, de a BKK már dolgozik azon, hogy minden járaton elérhető legyen a digitális fizetés
Egyelőre azt vizsgálják, milyen feltételekkel fejleszthető tovább a rendszer.
Egyelőre azt vizsgálják, milyen feltételekkel fejleszthető tovább a rendszer.
Miközben Budapest közlekedésügyi vezetői hosszú évek óta szerencsétlenkednek az e-jegyrendszer megtervezésével, vannak városok, ahol ugyanilyen régóta jól működik a dolog. Hab a tortán, hogy az utasok számára lényegében fillérekért.
Megváltozott felhasználási feltételek fogadják azt, aki mától belép a MÁV vonatjegyvásárlós rendszerébe. Most azonban nem apró módosításról van szó, a szabályzat módosításának komoly és nagyon jó oka van: bevezették az e-vonatjegyet.
Két éven át 550 millió forintért vásároltat hirdetési felületeket a BKK, hogy megismertesse az utasokkal az elektronikus jegyrendszer használatát.
A lebukott bliccelők száma egyre nő, részben a hatékonyabb ellenőrzésnek köszönhetően. A közlekedési vállalat azt reméli, hogy az elektronikus jegy év végi bevezetése után jelentősen csökken a potyautasok száma.
Aláírta a fővárosi elektronikus jegyrendszer kiépítésére és üzemeltetésére vonatkozó szerződést a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a német Scheidt & Bachmann céggel szerdán Budapesten.
Március elejéig tesztelik az elektronikus jegyrendszerhez kapcsolódó beléptetőkapukat a metróban – írja a Népszabadság keddi számában. A tesztidőszak jóval tovább húzódik az eredetileg meghirdetett három hónapnál, az elképzelés is változhatott közben. A BKK szerint az elektronikus jegy bevezetése további fázisokban 2015-ben folytatódik.
A közösségi közlekedésben használható megoldás alacsonyabb költségeket biztosít a közlekedési vállalatok és az utasok számára egyaránt. Magyarok fejlesztik.
A Magyar Közlönyben megjelent új rendelkezés szerint az e-vonatjegy nem váltható vissza az utazás megkezdése előtt, és új szabályok vonatkoznak a vasúti késések miatti kártérítésekre is.