2013. szeptember. 04. 09:16 MTI Utolsó frissítés: 2013. szeptember. 04. 09:17 Gazdaság

Mínuszban kezdett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 59,48 pontos csökkenéssel, 18 212,13 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest ez 0,33 század százalékos gyengülés.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője szerint továbbra is erős a Richter és még emelkedhet szerdán. A Mol szintén erős lehet, de jelentős emelkedést nem vár a papírnál az elemző. Az OTP várhatóan szűk sávban mozog majd – mondta.

Kuti Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint a Mol inkább lefelé veheti az irányt szerdán, az OTP, a Richter és a Telekom papírjaiban viszont lát lehetőséget. Napközben több, a piacot befolyásoló hír várható – tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 78,72 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 18 271,61 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 5,3 milliárd forint volt. A Mol 295 forinttal, 1,86 százalékkal 16 195 forintra erősödött, 762,3 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,93 százalékkal 4270 forintra csökkent, forgalmuk 2,4 milliárd forintot tett ki.

A vezető nyugat-európai tőzsdék a keddi fél százalékot meghaladó veszteség után szerény erősödéssel indítottak szerdán. A londoni FTSE-100-index 0,18 százalék, a frankfurti DAX-30 0,27 százalék, a párizsi CAC-40 0,33 százalékos emelkedéssel kezdte a kereskedést.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.