2013. augusztus. 23. 09:08 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 23. 09:08 Gazdaság

Erőtlenül kezdett a BUX, de napközben magához térhet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3,33 pontos csökkenéssel, 18 153,19 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest ez 0,02 százalékos gyengülés.

Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője a pénteki kereskedés nyitása előtt azt mondta: a nemzetközi hangulat pozitív, Amerikában és Európában is kedvező makrogazdasági adatok láttak napvilágot. Az elemző ezek közül kiemelte a péntek reggel megjelent német GDP-adatot, illetve azt, hogy a német export és import felülmúlta a várakozásokat. A mutatók egész Európára és Magyarországra is pozitív hatással lesznek – tette hozzá.

Nagy András szerint a BÉT csütörtökön kissé alulteljesítőnek számított Európában. A szakember arra számít, hogy ezt az alulteljesítést pénteken le tudja küzdeni a magyar piac.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 55 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 18 156,52 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 7,1 milliárd forint volt. A Mol 280 forinttal, 1,75 százalékkal 16 250 forintra erősödött, 679,9 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 8 forinttal, 0,19 százalékkal 4288 forintra nőtt, forgalmuk 4,3 milliárd forintot tett ki.

zöldhasú
Hirdetés