2013. augusztus. 07. 18:16 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 07. 18:10 Gazdaság

Pluszban zárt a BUX, sokat erősödött az OTP és a Richter

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 67,36 pontos, 0,37 százalékos emelkedéssel, 18 292,97 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 6,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője elmondta, hogy a nyugat-európai piacokon enyhén negatív hangulat volt a keddi amerikai záró és a szerda reggeli ázsiai esés miatt. A Budapesti Értéktőzsde szerdán vegyes képet mutatott, az OTP és a Richter jelentősen emelkedett alacsony forgalom mellett, a Mol és a Magyar Telekom árfolyama pedig a külföldi piacokhoz hasonlóan inkább lefelé mozgott.

Az MNB IMF-végtörlesztésre vonatkozó bejelentése ellenére is a forint 300 forint körül, illetve valamivel alatta mozgott – tette hozzá Sőre Balázs.

Nagy Bertalan, az Equilor Befektetési Zrt. privátbanki igazgatója elmondta, hogy a három-négy napos esés után az OTP részvényeinek árfolyamát viszonylag kis forgalom mellett felhúzták a befektetők. A Mol árfolyama viszont esett, a befektetők arra számítanak, hogy nem sikerül túl jól az olajipari cég gyorsjelentése.

Ha a várakozásokat meghaladó számokkal rukkolna elő a Mol, akkor a cég körüli bizonytalanságok eltűnnének, és újra emelkedhet az árfolyama – tette hozzá.

A Rába árfolyamának jelentős emelkedése szerinte a kedden közölt, kedvező eredményről beszámoló gyorsjelentésnek köszönhető. A cég papírjainak árfolyama 0,53 százalékkal 941 forintra emelkedett.

A Mol 450 forinttal, 2,71 százalékkal 16 130 forintra csökkent, 877,9 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 129 forinttal, 3,02 százalékkal 4400 forintra erősödött, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott 322 forintot ért, forgalma 166,1 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 68 forinttal, 1,94 százalékkal 3565 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 96 millió forintos forgalom mellett 215 forinttal, 1,03 százalékkal 20 595 forintra esett.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1005,86 ponton zárt szerdán, ez 1 pontos, 0,10 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva. 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Kovács István 2025. január. 10. 18:02

Igazi kommunista fellegvárban nyaral Orbán Viktor

Sarló-kalapácsos zászlók az út mellett, kirobbanthatatlan kommunista vezetés, Marx, Engels, Krisna és Visnu közös felvonulása és transzneműek ingyenes átműtése az állami klinikákon – mindez egy helyen van Indiában, és pont abban a szövetségi államban, Keralában, ahol Orbán Viktor a januári vakációját tölti.