Magához tért a BUX, meglepetést okozott a Richter
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 62,50 pontos, 0,34 százalékos emelkedéssel, 18 443,38 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 8,1 milliárd forint volt, a vezető részvények közül csak az OTP esett az előző napi záráshoz képest.
A Richter hozta a nap meglepetését. A forgalom felét ez a papír tette ki, holott ez általában az OTP szerepe – mondta Gabler Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.
Hozzátette: egy nagyobb eladó értékesített napközben, de délutánra elfogytak a papírjai, és a vevők visszaállították az árfolyamot. Így elképzelhető, hogy a papír novemberben visszakerül az MSCI-indexbe, amely jót tesz majd az árfolyamának. A Magyar Telekom vonzó lett, de kevés volt a vevője.
Az OTP mint a nap egyetlen vesztese azért került negatívba, mivel még tartja magát a devizahitel körüli bizonytalanság, a befektetők pedig ezt nem díjazzák – vélte Gabler Gergely.
A Mol 155 forinttal, 0,93 százalékkal 16 765 forintra erősödött, 744,0 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 68 forinttal, 1,52 százalékkal 4400 forintra csökkent, forgalmuk 2,2 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,93 százalékkal 317 forintra nőtt, forgalma 229,5 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 1,44 százalékkal 3520 forintra emelkedett, a részvények forgalma 4,7 milliárd forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 207,2 millió forintos forgalom mellett 90 forinttal, 0,44 százalékkal 20 600 forintra növelte értékét.
A BUMIX 1006,95 ponton zárt pénteken, ez 2,68 pontos, 0,27 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.