2013. augusztus. 02. 06:22 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 02. 09:06 Gazdaság

Varga: szóba kerültek más megoldások is a forintosítás mellett

A nemzetgazdasági miniszter szerint nem a devizahitelek forintosítása az egyetlen, a kormány által támogatott felvetés a Magyar Bankszövetséggel folytatott tárgyalásokon, és úgy vélte, a devizahitelek kivezetése is hozzájárul majd a forint erősödéséhez.

Varga Mihály a Magyar Hírlap pénteki számában megjelent interjúban úgy fogalmazott: a forintosítás mellett szóba került a hitelek részleges forintosítása is, vagy éppen az árfolyamgát konstrukciójának megerősítése.

Arra a felvetésre, hogy szakértők szerint pont a devizahiteles csomag hírére gyengül a forint egy hete, Varga Mihály kifejtette: a forint gyengülése remélhetőleg csak átmeneti lesz, és pont a devizahitelek kivezetése, az IMF-kölcsön visszafizetése, illetőleg a 2014-es költségvetés, a gazdasági növekedés beindulása stabilizálja majd a gazdaságot és vele együtt a forint árfolyamát.

A gazdasági növekedési kilátásokkal kapcsolatban úgy vélte, az eddigi részadatok tükrében semmi sem veszélyezteti a 0,7 százalékos idei GDP-bővülést. "Sőt egy kicsit felette is lehetünk", a bővülés jövőre a másfél százalékot is meghaladhatja – tette hozzá.

A gazdaságpolitika jövőjét illetően kijelentette: strukturális reformokra nincs szükség, a nagyobb területeken pont azok lezárása zajlik, a gazdaságpolitikában stratégiai változások nem lesznek. "Most a fenntartható gazdasági növekedésre koncentrálunk" – mondta.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.