2013. augusztus. 02. 09:08 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 02. 09:07 Gazdaság

Jó napja lehet ma a magyar tőzsdének

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 48,62 pontos emelkedéssel, 18 429,50 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,26 százalékkal erősödött.

Rácz Balázs, az Erste Befektetési Zrt. elemzője elmondta: egyértelműen pozitív a nemzetközi hangulat, valamennyi főbb piacon látványos emelkedés van, és ez húzhatja felfelé a hazai tőzsdét is. 

Az elemző kitért arra is: a magyar piac csütörtökön csökkenéssel zárt, az Egis gyorsjelentése pedig elmaradt a várakozásoktól. Ennek ellenére a nagyon kedvező nemzetközi légkör miatt a szakember szerint a BUX mozgása összességében pozitív lehet.

A hazai részvényindex erősödésére számít Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője is, aki szintén a kedvező nemzetközi hangulatot emelte ki. Nap közben teszik közzé az amerikai munkaerőpiaci adatokat, a piacok erre figyelnek - tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 171,46 pontos, 0,92 százalékos csökkenéssel, 18 380,88 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 5,9 milliárd forint volt. A Mol 290 forinttal, 1,72 százalékkal 16 610 forintra csökkent, 393,5 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 62 forinttal, 1,37 százalékkal 4468 forintra esett, forgalmuk 2,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,65 százalékkal 311 forintra erősödött, forgalma 195,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,29 százalékkal 3470 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,4 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 113,3 millió forintos forgalom mellett 390 forinttal, 1,87 százalékkal 20 510 forintra gyengült.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.