2013. július. 28. 09:15 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 28. 09:02 Gazdaság

Harmadával esett a héten a BÉT forgalma

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 220,59 ponttal, 1,21 százalékkal emelkedett az elmúlt héten, és 18 467,76 ponton zárt pénteken. A BÉT részvénypiaci forgalma 62,84 milliárd forintot tett ki az előző hét 93,36 milliárd forintos forgalma után. A vezető részvények ára drasztikusan esett, vagy legfeljebb minimálisan erősödött.

Hétfőn viszonylag magas forgalom mellett kereskedtek a BÉT-en, a középpontban továbbra is az OTP papírjai álltak, amelyek minimális pluszban, 0,55 százalékos erősödéssel tudtak zárni. Előző pénteken Csányi Sándor elnök-vezérigazgató részvény-eladásával még nagyot esett a bankpapír árfolyama.

Kedden a nap nagyobb részét a negatív tartományban töltötte a BUX, de végül sikerült pluszban zárnia. Továbbra is az OTP mozgatta a piacot, a papír a nap nagyobb részében gyengült, de a kereskedés végére a pozitív tartományba került.

Szerdán két fontos hír befolyásolta a kereskedést, egyrészt a devizahitelezéssel kapcsolatos kormányzati elképzelések, másrészt az OTP elnök-vezérigazgatójának tájékoztatója. A befektetők számára megnyugtató információk láttak napvilágot, ennek hatására csaknem 5 százalékot emelkedett az OTP árfolyama.

Csütörtökön az OTP tovább erősödött, a tőzsdén továbbra is a bank papírjai voltak a figyelem középpontjában. A piac az újabb devizahiteles mentőcsomaggal kapcsolatos, a bankok számára legrosszabb forgatókönyvet "kiárazta".

Pénteken tartott még a devizahiteles mentőcsomag hírének hatása, az OTP árfolyama nem emelkedett. A két gyógyszerpapír jelentős esése mögött a befektetők profitrealizálása állt.

A vezető részvények közül az OTP 8,05 százalékkal nőtt az elmúlt héten, 4538 forinton zárt pénteken.

A Magyar Telekom papírjainak értéke 0,32 százalékkal, 315 forintra emelkedett.

A Mol árfolyama 0,65 százalékos növekedéssel 16 375 forinton fejezte be a hetet.

A gyógyszergyártók közül a Richter 4,86 százalékkal 3520 forintra esett, az Egisnek pedig 5,52 százalékkal 20 705 forintra csökkent az árfolyama.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX értéke 1,68 százalékkal, 17,21 ponttal 1005,93 pontra esett az elmúlt héten.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.