2013. július. 04. 21:23 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. július. 04. 21:22 Gazdaság

Index: Simicska cége már nem támogatja az ARC plakátkiállítást

Egy tavalyi plakát miatt megromlott a viszony a Mahir Cityposter és az ARC plakátkiállítás szervezői között, így Simicska Lajos cége már nem támogatja a rendezvényt - írja az Index.

Nem vállalta az ARC plakátkiállítást szervezőkkel az együttműködést a Mahir Cityposter Kft., amely korábban a hirdetőoszlopokat biztosította a kiállítás számára, így a szeptemberben nyíló kiállítás támogatói között idén először nincs köztéri reklámmal foglalkozó cég - írja az Index csütörtöki cikke. A lap felidézi, hogy már tavaly nézeteltérés keletkezett a Mahir és az ARC-szervezők között egy kifogásolt plakát miatt, ám akkor még a szervezők engedtek és csak a neten jelentették meg a plakátot.

Az ominózus plakáton az szerepelt, hogy rendkívül aránytanul áramlanak az állami pénzek a köztéri reklámpiac egyes szereplőihez, és közülük Simicska cége  100 millió forintos osztalékot fizetett ki. Idén tehát már nem is működött együtt a Mahir a kiállítós-szervezőkkel, akik Bakos Gábor révén az Indexnek azt mondták, hogy az iparágból senki más nem vállalta a támogatást, tartva attól, hogy "nevük túl direkt közéleti célzásokat tartalmazó anyagokkal kerülne összefüggésbe".

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.