2013. július. 01. 11:32 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 01. 11:32 Gazdaság

Kereskedelmi szövetség: Mindent felforgat a trafiktörvény

Az OKSZ szerint felforgatja az élelmiszerüzletek rendjét, hogy az új trafikok a dohánytermékeken kívül más, elsősorban élvezeti cikkeket árulhatnak. A szövetség szerint indokolt a dohánytermékeknél bevezett 10 százalékos árrés.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint alaposan felforgatja az élelmiszerüzletek rendjét, hogy az új trafikok a dohánytermékeken kívül más, elsősorban élvezeti cikkeket árulhatnak.

Az OKSZ hétfői közleményében kiemelte, hogy számításuk szerint az átlagvásárló, ha korábban 100 forintot elköltött egy élelmiszerüzletben, abból 40 forintot különböző élvezeti cikkekre fordított. A dohánytermékek mellett a trafikok kínálatában megjelenhet a lottó, a szeszesital, a kávé, köztük a helyben fogyasztható is, az energiaital, az ásványvíz, az üdítőital, a fagyi, a jégkrém és az újság.

Indokolt az árrés növelése?

Megkönnyíti a trafikosok helyzetét, hogy a július 15-től belépő árrésszabály alapján már nem kell más termékek értékesítésével megtámogatniuk a dohányértékesítést, az eddigi 4-5 százalékos árrés mellett eddig erre kényszerültek a kereskedők. A 10 százalék árrés előírása önmagában helyes döntés, hiszen ha a vásárló egy kiló kenyér árában minden költséget megfizet, a cigaretta esetében sem indokolt a kivétel, amit eddig a gyártók kényszerítettek a kereskedőkre - írja közleményében az OKSZ.

A szövetség szerint az új trafikrend előreláthatóan folyamatosan formálódni fog. A trafikosok, mivel cigarettát csak náluk lehet vásárolni, kivételezett helyzetben vannak ugyan, de a versenytől azért teljesen nem mentesülnek. Várható, hogy a koncessziósok egy része - a jobb üzletmenet reményében - vándorolni fog, természetesen a koncessziós határán belül.

 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.