2013. június. 26. 19:55 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 26. 19:53 Gazdaság

Kártalanítást fizet a Tigáz a túlszámlázásért

Minden olyan ügyfelét kártalanítja a Tigáz Zrt., akik a valós fogyasztásuktól eltérő összegű számlát kaptak – közölte a cég központi kommunikációs szolgálata.

A Tigáz a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hivatallal arról állapodott meg, hogy jóváírást kapnak azok az ügyfelek, akik a fogyasztásuknál magasabb értékű számlát kaptak. Akiknél alacsonyabb volt a kiszámlázott összeg, azoknál a cég eltekint a különbözet megfizetésétől – olvasható a közleményben.

Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján mondta el, hogy csaknem 420 ezer hibás számlát küldött ki nemrég a Tigáz.     

A Hajdú-Bihar megyei kormányhivatal több panaszos bejelentése alapján indított vizsgálatot, és megállapította, hogy több mint 71 ezer esetben történt túlszámlázás úgy, hogy januári fogyasztást tavaly decemberiként számlázott ki a Tigáz. Az is kiderült ugyanakkor, hogy nagyjából 348 ezer esetben kevesebbet számlázott ki a szolgáltató.     

A cég ezért akár százmillió forintos bírságot is kaphatna, de a politikus a tájékoztatón jelezte: a fogyasztóvédelmi hatóság kész eltekinteni ettől, ha a szolgáltató vállalja egyebek mellett azt, hogy kártalanítja az érintett fogyasztókat.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.