Benyújtotta a kormány a stabilitási törvény módosítását
Benyújtotta pénteken a kormány az Országgyűlésnek a gazdasági stabilitásról szóló törvény módosítására vonatkozó, az Alaptörvény ötödik módosításával összefüggő törvényjavaslatot.
A Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által jegyzett törvényjavaslat értelmében, amíg az államadósság a teljes hazai össztermék felét meghaladja, az államot terhelő jelentős közvetlen kiadási kötelezettség fellépése esetén a kormány felhatalmazást kapna különféle intézkedések megtételére.
Martonyi János külügyminiszter június hetedikén jelentette be, hogy - az Európai Bizottság által korábban megfogalmazott kifogások figyelembe vételével - kikerül az alaptörvényből az passzus, amely szerint ha az államnak váratlan fizetési kötelezettsége támad az Alkotmánybíróság, az Európai Bíróság vagy más nemzetközi bíróság döntése miatt, adót vethet ki ennek finanszírozására
Akkor jelezte: a bizottság kifogásolta, hogy az alaptörvényben külön hivatkoznak az európai és más nemzetközi bíróságokra, ezért törlik a vonatkozó részt, s ehelyett a gazdasági stabilizációról szóló törvénybe iktatnak be egy rendelkezést, amelynek értelmében ha váratlan pénzügyi kötelezettsége támad az államnak, amelyre a költségvetés nem nyújt fedezetet, akkor hozzájárulást szab ki.
Martonyi János akkor elmondta: ez "kielégítő megoldás", mert kiesik a hivatkozás a bíróságokra. A Varga Mihály által előterjesztett törvényjavaslat értelmében a módosítás október elsejével lépne hatályba.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.