2013. június. 04. 09:07 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 04. 09:07 Gazdaság

A Richter és az OTP lehet a nap nyertese a tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 90,74 pontos emelkedéssel, 19 147,26 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,48 százalékkal erősödött.

Rácz Balázs, az Erste Befektetési Zrt. elemzője szerint az elmúlt napok esése után kedden megállhat a lejtmenet, pozitív korrekció jöhet. Emelkedhet a BUX, bár a bizonytalanság a magyar tőzsdén továbbra is megvan. A nemzetközi piacokon már látható kisebb pozitív fordulat - tette hozzá.

Nyári Zsolt, a KBC üzletkötője szintén azt mondta: az amerikai piacokon javult a hangulat, az ázsiai piacok vegyes mozgásban vannak. A magyar tőzsde a várakozások szerint egy kevés erőt tud már mutatni, így pozitív nyitásra lehet számítani. A szakértő szerint a legjobban a Richter és az OTP teljesíthet kedden.

Balásy Zsolt, az MKB Bank részvénystratégája is úgy látja, hogy az elmúlt napok gyengébb hangulata után mintha megnyugodnának a piacok. Európa csaknem 1 százalékos pluszban készül nyitni, így a magyar piacon is lehet visszapattanás. Ez leginkább az osztalékkal együtt a csúcsától 8,5 százalékot zuhanó OTP-n éreztetheti majd hatását - közölte.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 206,25 pontos, 1,07 százalékos csökkenéssel, 19 056,52 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 9,1 milliárd forint volt. A Mol ára 410 forinttal, 2,46 százalékkal 16 230 forintra csökkent, 997,3 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 40 forinttal, 0,82 százalékkal 4860 forintra esett, forgalmuk 6,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,66 százalékkal 356 forintra gyengült, forgalma 227,4 millió forint volt. A Richter árfolyama 280 forinttal, 0,79 százalékkal 35 850 forintra erősödött, forgalma 764,6 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis értéke 160,7 millió forintos forgalom mellett 145 forinttal, 0,71 százalékkal 20 400 forintra csökkent.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.