2013. május. 28. 12:20 MTI Utolsó frissítés: 2013. május. 28. 12:12 Gazdaság

Senki nem jelentkezett: besült a román posta privatizációja

Újból elhalasztották a román posta privatizációját, miután a keddi határidőig egyetlen befektető sem mutatott érdeklődést a román állami vállalat részvényeinek megvásárlása iránt - mondta kedden Ion Smeeianu vezérigazgató.

A privatizációs dokumentáció megvásárlására meghatározott határidő immár második alkalommal járt le úgy, hogy egyetlen befektető sem érdeklődött az adósságokkal küszködő és veszteségesen működő román állami vállalat 51 százalékos részvénycsomagjáért. 

A román kormány várhatóan kedden dönt arról, hogy miként teszi vonzóbbá a privatizációs kiírást. Smeeianu bejelentette, hogy a közeljövőben mintegy 4400 dolgozót bocsát el a 32 ezer embert foglalkoztató román posta.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.