2013. május. 27. 07:56 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. május. 27. 10:33 Gazdaság

Nincs engedély, bíróságra megy a makói gázkincs kutatója

Bírósághoz fordul a makói földgázmezőn kutató TMX Kft., mert még mindig nem kapta meg a szakhatósági engedélyt az ásványkincs feltárásához szükséges rétegrepesztéshez. Ezt az eljárást a világban 1957 óta használják, de itthon tiltják – írja a Napi Gazdaság.

Az úgynevezett nem konvencionális gázkészletek kutatás-termeléséhez szükséges gázrepesztésnél a szakhatóság egyebek mellett azt kifogásolja, hogy az eljáráshoz olyan vizet használnak, amiben rákkeltő anyag van. Ha ez azonban így lenne, akkor az ügy az ÁNTSZ hatáskörébe tartozna – mondta a TMX ügyvezető igazgatója.

Szabó György a hiányzó engedéllyel kapcsolatban egy szakmai konferencián azt mondta: lehet, hogy kormányzati koordinációs probléma áll a háttérben, sőt hatáskörtúllépés is történhetett.

Az ügyvezető korábban azt nyilatkozta, hogy a 995 négyzetkilométeres területen lefúrt 16 kúttal igazolták, hogy a mélyben körülbelül 2500 méter vastag gáztelített réteg van. Az előzetes környezeti hatástanulmány jóval 2010 előtt megszületett a makói gázmező ügyében, a bányatelken aktív kutatás folyt, de 2012-ben megváltozott a helyzet, és nincs egyelőre koncesszió – olvasható a cikkben.

zöldhasú
Hirdetés