2013. május. 15. 18:16 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. május. 15. 18:56 Gazdaság

Trafikot is nyithat a fideszes webbolt-tervező

Batén a falu fideszes képviselője nyitja az egyetlen trafikot. A képviselő civilben, másként is kötődik a dohánybizniszhez: annak a cégnek is az ügyvezetője, amely az ideális trafikbelsőt reklámozó online boltot elkészítette.

Bőzsöny András (iwiw-es adatlapja szerint barátainak csak Csimbi) Baté település önkormányzati képviselője. Kétciklusnyi képviselőség után a férfi 2010-ben a Fidesz támogatásával polgármesterjelölt volt, de a voksoláson végül alulmaradt helyi riválisával szemben. Továbbra is önkormányzati képviselő maradt Fidesz-színekben. Most – mint az a trafikpályázatok eredményhirdetésekor kiderült – elnyerte a település egyetlen dohánybolt-nyitási jogát.

Mint azt szerdán reggel megírtuk, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. honlapján megjelent vaskos arculati kézikönyvre épülő webbolt nyílt, amelyről azt is sikerült megtudnunk, hogy az NDN által ideálisnak tartott berendezés kötelező és opcionális arculati elemeit is kínálja. A budapesti mintabolt megnyitását tervező online bolt tulajdonosi és beszállítói szálai Hódmezővásárhelyre mutatnak – de a webshopot az a cég tervezte és "gyártotta le", melynek ügyvezetője Bőzsöny András.

zöldhasú
Hirdetés