2013. május. 15. 15:41 MTI Utolsó frissítés: 2013. május. 15. 15:26 Gazdaság

Nem kizárt az egész éves magyar növekedés London szerint

A vártnál jobb első negyedévi magyar GDP-adatsor nyomán több londoni közgazdász utalt 2013-ra szóló magyar GDP-előrejelzései javításának lehetőségére, sőt van olyan ház, amelyik máris az általa eddig várt recesszióról növekedésre módosította az év egészére vonatkozó prognózisát.

A KSH szerdai tájékoztatása szerint a magyar hazai össztermék az első negyedévben 0,7 százalékkal nőtt a múlt év negyedik negyedévéhez képest, az előző év hasonló időszakához mérve pedig 0,9 százalékkal csökkent. Az MTI előzetes felmérésébe bevont londoni befektetési és elemzőházak szakértői 0,2-0,4 százalék közötti negyedéves összevetésű növekedéssel és 1,3-1,5 százalék közötti éves visszaeséssel számoltak.

William Jackson, a City egyik legnagyobb gazdasági-pénzügyi elemzőcége, a Capital Economics vezető felzárkózó térségi közgazdásza a magyar és a közép-európai GDP-becslések közzététele utáni helyzetértékelésében közölte: a ház saját becslése alapján a magyar, a lengyel, a cseh, a szlovák, a román és a bolgár gazdaság alkotta régió együttes átlagos növekedése 0,8 százalék lehetett éves összevetésben az idei első negyedévben; ez jórészt megfelel a tavalyi negyedik negyedévi térségi átlagnak.

Jackson kiemelte, hogy a térségen belül Magyarország és Románia szolgált "jó hírekkel". Románia éves növekedése 2,1 százalék volt a cég és a konszenzus által valószínűsített 1 százalék helyett, a magyar gazdaság teljesítménye pedig - jóllehet éves összevetésben csökkent - a negyedéves növekedés alapján kikerült a recesszióból - hangsúlyozta a Capital Economics vezető londoni elemzője.

Jackson szerint a vártnál jobb magyar és román, illetve a vártnál gyengébb cseh és lengyel első negyedévi teljesítményadatokban négy fő tényezőnek volt szerepe. Az első az, hogy a mérsékelt fellendülést mutató német ipar - amelybe a közép-európai feldolgozószektorok a beszállítói láncolatokon keresztül mélyen beágyazódtak - valószínűleg felhajtóerőt adott a térségi exportnak. 

A második fontos tényezőnek a szakértő azt nevezte, hogy a jelek szerint fordulat történt a háztartások fogyasztási kiadásaiban. A Capital Economics elemzője szerint e jelenség mögött a fogyasztói bizalom javulása, valamint a térség legtöbb országára jellemző lassuló infláció állhat, amely növeli a reáljövedelmeket.

A harmadik tényező az, hogy a mezőgazdaságban fellendülés mutatkozik a tavalyi azonos időszakkal összevetve. Ennek a szektornak a teljesítménye a térségen belül éppen Magyarországon és Romániában hajlamos leginkább a volatilitásra, és így hozzájárulhatott a két gazdaság vártnál jobb első negyedévi eredményeihez. Kérdés, hogy az agrárszektor kibocsátásának fellendülése tartós marad-e, ha azonban igen, az felfelé ható kockázatokat jelenthet a Capital Economics által e két országra érvényben tartott GDP-előrejelzésekre - közölte Jackson.

A ház jelenleg az idei év egészére 0,5 százalékos magyarországi GDP-visszaesést és 1 százalékos romániai növekedést jósol. Ezek a szélesebb körű londoni konszenzusnál jóval gyengébb prognózisok: a citybeli konszenzusos átlag 0,1 százalékos magyar GDP-mínuszt és 1,7 százalékos romániai növekedést valószínűsít 2013 egészére.

A vártnál rosszabb cseh és lengyel teljesítményt magyarázó negyedik tényező Jackson értékelése szerint a beruházások gyengesége lehetett, amely visszahúzó erővel hatott e két gazdaság eredményére.

A Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó elemzői a magyar GDP-becsléssel kapcsolatos szerdai értékelésükben szintén kiemelték a vártnál jobb eredmény fő tényezői között az infláció meredek ívű lassulását, ezen belül különösen a közműdíjak csökkentését, amely növelte az elkölthető jövedelemhányadot. A GS londoni szakértői hangsúlyozták azt is, hogy a gyenge euróövezeti GDP-adatok a nettó export csökkenő szerepére vallanak a magyar gazdaság teljesítményén belül.

A ház elemzői szerint ugyanakkor a fogyasztásból eredő pozitív hatások némelyike átmenetinek bizonyulhat. A GS közgazdászai ezzel kapcsolatban felidézték a kormány által a 3 százalék alatti GDP-arányos államháztartási hiány biztosítása érdekében kilátásba helyezett költségvetési intézkedéseket.

A Goldman Sachs londoni elemzői is közölték mindazonáltal, hogy a vártnál erőteljesebb első negyedévi magyar GDP-becslés jelent bizonyos mértékű felfelé ható kockázatot a cég által 2013-ra érvényben tartott magyar GDP-előrejelzésre. A ház egyelőre 0,4 százalékos visszaesést valószínűsít a magyar gazdaságban az idei év egészére. 

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott elemzői ugyanakkor a szerdai GDP-becslés után már javították is prognózisukat. Közölték: felülvizsgált előrejelzésük alapján most már átlagosan 0,5 százalékos GDP-növekedést várnak 2013 egészében Magyarországon a ház által eddig valószínűsített 0,2 százalékos visszaesés helyett.

Hozzátették: várakozásuk szerint a második negyedévben a szekvenciális növekedési ütem valószínűleg mérséklődik az áprilisra szóló hangulati felmérések alapján, és a magyar gazdaság fő exportpiacainak gyengesége miatt is.

A JP Morgan londoni elemzői szerint azonban a csökkenő infláció és az autóipari termelés felfutása továbbra is felhajtóerőt biztosít, mindemellett a mezőgazdasági szempontból ezúttal "normálisnak" ígérkező év is várhatóan jelentős lendületet ad az éves összevetésben számolt GDP-növekedésnek.

A cég londoni szakértői hangsúlyozták: jelenlegi növekedési előrejelzésük még nem is tartalmazza az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) előzetes jelzőszámai által valószínűsített idei rekord gabonatermést.

zöldhasú
Hirdetés