Megmozdult a mutató, amire a Fidesz várt
A Fidesz szerint minden téren egyre inkább beérnek a kormány eddigi intézkedései.
Zsigó Róbert, a kormánypárt szóvivője reagált így szerdán az MTI-nek, hogy a Központi Statisztikai Hivatal reggel közölt adatai szerint a bruttó hazai termék az első negyedévben 0,7 százalékkal nőtt a múlt év negyedik negyedévéhez képest, míg az előző év hasonló időszakához képest 0,9 százalékkal, a naptárhatással kiigazított adat szerint 0,3 százalékkal csökkent.
"Magyarország egyre több területen teljesít jobban" – fogalmazott a Fidesz szóvivője, hozzátéve: "megmozdult végre az mutató is amire a gazdasági válság óta várunk".
"A gazdasági növekedési adatok azt jelzik, hogy olvad az utolsó jégtábla, amit tegyük hozzá, nem könnyű olvasztani az európai gazdaság jelenlegi helyzetében, hiszen az eurozóna gazdasága immár a hetedik egymást követő negyedévben is zsugorodott" – folytatta a szóvivő, aki aláhúzta, Magyarország Európa harmadik legnagyobb GDP-növekedését produkálta és végre kilépett a recesszióból.
Zsigó Róbert megjegyezte azt is, a magyar gazdaság úgy tudott növekedést felmutatni, hogy a közép-kelet-európai térségben több ország esetében is csökkenő, vagy stagnáló GDP-adatok kerültek nyilvánosságra.
Kiemelte továbbá, hogy a kormányváltás óta nő a foglalkoztatás, ma 160 ezerrel többen dolgoznak, mint a kormányváltás előtt, 40 éves rekordmélységre csökkent az infláció, továbbá harmadik éve stabilan három százalék alatt maradt a költségvetési hiány és csökken az államadóság. A kormány emellett segíteni tudja a magyar családokat és vállalkozásokat terheik csökkentésében – fűzte hozzá.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.