2013. május. 09. 09:10 MTI Utolsó frissítés: 2013. május. 09. 09:20 Gazdaság

Emelkedéssel nyitott a BÉT

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 64,21 pontos emelkedéssel, 18 522,63 ponton nyitott szerdán.

A keddi záró értékéhez képest 0,35 százalékkal erősödött.
zöldhasú
Hirdetés
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.