Matolcsyékkal tárgyalt 30 takarék vezetője
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) képviselői kedden a takarékszövetkezetek vezetőivel, szakembereivel egyeztetettek a jegybank növekedési hitelprogramjának részleteiről, miután hétfőn a nagybankok vezetőivel tárgyaltak.
Kedden mintegy 30, nagyobb takarékszövetkezet képviselői vettek részt az egyeztetésen - értesült az MTI. Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) ügyvezetője hétfőn tárgyalt a jegybanki szakemberekkel.
Az MTI úgy tudja, hogy azok a takarékok, amelyek részt vennének a hitelprogramban már a szerződéstervezetekről is tárgyaltak.
Azt a kérdést még nem döntötték el, hogy a takarékok az "ernyőbankjukon", azaz a TakarékBankon keresztül szerződjenek, vagy egyenként kössenek megállapodásokat az MNB-vel a hitelprogramban való részvételről. A jegybank szerdán folytatja az egyeztetéseket, és az MNB várhatóan közleményt ad ki a tárgyalássorozat eredményeiről.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.