2013. április. 19. 10:31 MTI Utolsó frissítés: 2013. április. 19. 14:41 Gazdaság

Kilengett a forint, gyengülés jöhet

Hullámzott a forint árfolyama a bankközi devizapiacon pénteken délelőtt; gyors erősödés, majd gyengülés után az eurót 298,23 forinton jegyezték 10 óra körül, a reggeli 298,37 forint és a csütörtök esti 298,42 forint után.

A nap elején egy euró 298 forintnál többe került, majd hirtelen 296,80 forintra csökkent, de hamarosan ismét 298,50 forint körül volt az árfolyam – mondták devizapiaci kereskedők. A hullámzás mutatja, hogy az illikvid piacon kisebb tételekkel is gyorsan meg lehet mozgatni az árfolyamot. A hangulat továbbra is negatív, a kereskedők gyengülésre számítanak.

Csütörtökön arra a hírre indult gyengülésnek a forint, hogy a Magyar Nemzeti Bank tervei szerint a kéthetes jegybanki kötvény elérhetőségét a hazai pénzintézetekre korlátoznák. A dollárt 228,13 forinton jegyezték pénteken 10 óra körül, míg reggel 228,34 forinton, csütörtök este pedig 228,20 forinton állt a jegyzése. 

A svájci frank árfolyama 244,91 forint volt délelőtt, a reggeli 245,12 forinttal, illetve a csütörtök esti 245,40 forinttal szemben. A japán jennel 2,2965 forinton kereskedtek, a reggeli 2,3177 és az esti 2,3238 forintos árfolyamot követően.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.