BÉT: nagyot estek a gyógyszeripari papírok
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 92,92 pontos, 0,51 százalékos csökkenéssel, 17 969,97 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 5,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője szerint az 5 milliárd forint körüli forgalom alapján nyugodt nap volt a magyar börzén. Ennek ellenére jelentős mozgások voltak: a gyógyszerszektor igen nagyot esett, a Richter majdnem 2, az Egis is majdnem 3 százalékot. Mellettük a Molt emelte ki, amely egész nap felfelé "kanyargott", sikerült a 16 ezer forintos szint fölé "másznia", ahol szépen stabilizálódott.
A forint piaca izgalmas volt az üzletkötő szerint. A gyengülés Matolcsy György reggeli interjúja kapcsán indult el, ami azért érdekes, mert nem lehetett benne "olyan borzalmasan sok új elemet" találni a jegybanki stratégia keretében megismertekhez képest – mondta Varjú Péter.
A Mol 200 forinttal, 1,25 százalékkal 16 240 forintra erősödött, 739,3 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,88 százalékkal 4510 forintra csökkent, forgalmuk 2,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,19 százalékkal 414 forintra esett, forgalma 638,8 millió forint volt.
A Richter 650 forinttal, 1,91 százalékkal 33 300 forintra gyengült, forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis értéke 220,2 millió forintos forgalom mellett 490 forinttal, 2,69 százalékkal 17 710 forintra csökkent.
A BUMIX 962,91 ponton zárt csütörtökön, ez 6,58 pontos, 0,68 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.