A leggyengébb láncszem ma a Magyar Telekom lehet a BÉT-en
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 43,36 pontos emelkedéssel, 18 091,87 ponton nyitott kedden. A hétfői záróértékéhez képest 0,24 százalékkal erősödött.
Kuti Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint a nulla körüli nyitás után az enyhén optimista nyugat-európai hangulat a hazai tőzsdén is némi erősödést hozhat. Az OTP-nél és a Molnál várnak kisebb emelkedést, a Richernél nincs impulzus, a leggyengébb láncszem pedig a Magyar Telekom lehet – mondta az elemző, hozzátéve, hogy a forint a várakozások szerint tovább erősödhet.
Balásy Zsolt, az MKB Bank részvénystratégája szerint miközben Amerika ismét az új csúccsal próbálkozik, Európában nem nagyon jön össze emelkedés. A hazai részvénypiac stagnálhat, bár a forint még kissé erősödhet – közölte.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 7,72 pontos, 0,04 százalékos csökkenéssel 18 048,51 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 3,8 milliárd forint volt.
A Mol 175 forinttal, 1,07 százalékkal 16 550 forintra erősödött, 367,0 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,69 százalékkal 4340 forintra csökkent, forgalmuk 2,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,47 százalékkal 424 forintra esett, forgalma 710,3 millió forint volt. A Richter árfolyama 200 forinttal, 0,58 százalékkal 34 150 forintra gyengült. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis ára 20 forinttal, 0,11 százalékkal 18 430 forintra csökkent.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.