Orbán vendége olcsó áramot hozott
Négy szerződést írt alá tegnap magyarországi tárgyalásait követően Mikola Azarov, Ukrajna miniszterelnöke, ezek a két ország állami befektetési ügynökségeinek együttműködését, agrárpolitikai, növényvédelmi és kombinált áruszállítási kérdéseket érintettek – közölte a Világgazdaság. Jelentősen nőhet az ukrán áramimport.
„Megállapodtunk Orbán Viktor miniszterelnök úrral, hogy maximálisan támogatjuk országainkban a partner ország vállalkozásainak befektetéseit” – mondta a tárgyalások után a lapnak Mikola Azarov.
Azarov „határozott és férfias” lépésnek nevezte, hogy Orbán Viktor lehetővé tette Ukrajna számára a Magyarországon keresztüli, nyugat felőli gázimportot a valamikori közös vezetékrendszeren, amely éppen tegnap indult meg. Ukrajna Szlovákiától is kért hasonló szállításra lehetőséget, de elfogadhatatlan ajánlatot kapott.
A most megindult tranzit egy éven belül évi másfél milliárd köbméteres szintre, ukrán szakértők szerint pedig néhány év múlva ennek a többszörösére is emelhető, akár pótlólagos kompresszorok telepítésével.
Az ukrán kormányfő a VG-nek arról is beszélt, a megbeszélések alapján reális feladatként merült fel az elmúlt években is jelentős mértékű, kedvező árú és stabil szállítást jelentő ukrajnai áramexport magyarországi mennyiségének jelentős növelése.
Ukrajnának a Déli Áramlat gázvezetékkel való, majdani elkerülését Mikola Azarov már tényként kezeli, hiszen a beruházási döntés megszületett, de szerinte a beruházás nem fog megtérülni Oroszországnak. Úgy vélte, hogy politikai indíttatású vezetéképítésről van szó, amely hatalmas összegeket von majd el az orosz költségvetéstől.
Ráadásul a nyomvonala, a távoli gázforrások és a közeléből hiányzó tárolók miatt nem lesz alkalmas arra, hogy rendkívüli szükség – nagy hideg – esetén gyorsan extra gázmennyiségeket juttasson el a felhasználókhoz. Ukrajnában viszont megvannak az ehhez szükséges tárolók.
„Mivel az ukrajnai gázrendszer nem eladó, a helyzet megoldásaként felajánlottuk az orosz félnek, hogy bérelje tőlünk a gázhálózatunkat. Így ők garanciát kapnak a stabil gáztovábbításra, mi pedig hogy érdemes fenntartanunk a rendszert” – közölte.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.