Nem csak a magyar kormányra "gyakorolnak nyomást" nemzetközi körök
A ciprusi elnök szerint muszáj volt beleegyeznie a bankbetétek egyszeri megadóztatásába, mert az eurócsoport tagjainak ülésén választania kellett ezen intézkedés vagy a ciprusi bankok és az ország csődje között.
A megoldás nem az, amit akartunk, de a jelenlegi körülmények között ez a legkevésbé fájdalmas - mondta Nikosz Anasztasziadisz vasárnap este a televízióban. Az elnök a beszédében érzékeltette, hogy zsarolásszerűen állították választás elé, mondván, hogy vagy kivetik az adót, vagy csődbe mennek a fő ciprusi bankok, és velük együtt az ország is.
A bankok csődje miatt több ezren elveszítenék a munkahelyüket és bezárna több ezer kisvállalkozás is - mondta, hozzátéve, hogy a legsúlyosabb következmény az euróövezetből való kilépés lett volna. Az adó kivetése kevesebb kárt okoz, mert egy kezelhető helyzet jön létre, és ez meghozza az ország stabilitását és a gazdaság növekedését - érvelt.
Anasztasziadisz azt ígérte, hogy fele részben kompenzálni fogják azokat, akik legalább két évig a bankokban hagyják a betéteiket. Az ígéret szerint egyszeri adó 100 ezer eurós összeg alatt 6,75 százalékos, az e feletti részre pedig 9,9 százalékos lesz. A parlament a tervek szerint hétfőn szavaz róla.
Az ellenzéki szociáldemokrata párt közleményben szögezte le, hogy "az eurócsoport eddig előzmények nélküli döntése egyszer s mindenkorra eltemeti az Európai Unió egyik alapelvét, a szolidaritás elvét".
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.