2013. március. 08. 17:33 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 08. 17:24 Gazdaság

Kétvágányányúvá tennék a vasutat Belgrád és Budapest között

Március végéig létrehozzák azt a magyar-szerb munkacsoportot, amely a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítását készíti elő. A körülbelül 350 kilométeres vasútvonalból 160 kilométernyi van Magyarországon és 190 kilométernyi Szerbiában. A vonalvezetés nem változna, de a mostani egyvágányú helyett kétvágányú lesz a pálya. A magyar szakasz átlagos életkora csaknem ötven év.

Mind a magyarok, mind a szerbek újratervezik a megvalósíthatósági tanulmányokat, hogy azokban csak a legszükségesebb fejlesztések szerepeljenek. A korábban tervezett 160 kilométer/óra végsebesség mellett megvizsgálják a 200 kilométer/óra sebesség eléréséhez szükséges költségeket is. A pálya végig villamosított lesz.

A középtávú személyszállítási tervben az szerepel, hogy Budapest és Belgrád között 5-6 pár nemzetközi gyorsvonat, Budapest és Kiskunhalas között kétóránként sebesvonat, Budapest, Kunszentmiklós és Tass között óránként, csúcsidőben pedig félóránként elővárosi személyvonat közlekedjen.

A magyar és a szerb vasúttársaság is a költségbecslést készíti, ezután lehet döntést hozni az ütemezésről és a munkálatok megkezdésének időpontjáról - közölte Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár pénteken.

A beruházás finanszírozásával kapcsolatban Szijjártó Péter emlékeztetett: tavaly áprilisban rendezték meg Varsóban a Lengyelország-Közép-Európa-Kína gazdasági fórumot, ahol Ven Csia-pao, Kína miniszterelnöke bejelentette, hogy Peking 10 milliárd dolláros hitelkeretet tesz elérhetővé a kínai és kelet-közép-európai térség gazdasági együttműködési programjának finanszírozására.

Emellett megvizsgálják, hogy elérhető-e ennél hatékonyabb finanszírozás. Ha nem, úgy a kínai forrásra fog pályázni Magyarország Szerbiával közösen - közölte az államtitkár.

* * * Személyi hitel, ha rövid időn belül pénzre van szükség

Előfordul, hogy hirtelen nagyobb összegre van szükségünk – pl. lakásfelújítás, autóvásárlás –, ebben a helyzetben a személyi kölcsön lehet az ideális megoldás, ugyanis akár egy héten belül a számlánkon lehet a szükséges összeg. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával pár perc alatt kiválasztható a legkedvezőbb hitelajánlat.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. január. 10. 15:00

„Nem az az érdekes, hogyan ülsz, hanem hogy tíz-húsz percenként mozdulj meg” – minden, amit megtehetünk a gerincünk egészségéért

204 ország között Magyarország jár az élen a derékproblémák terén. Hogyan jutottunk idáig? Milyen képességeinket veszítjük el a kevés mozgás következtében, és miként befolyásolja a mentális állapotunk a mozgásszervi problémáinkat? Mi az az exercise snack, és miért kellene úgy, mint egy falat kenyér? Miért tévedés, hogy az úszás a gerincbetegek Szent Grálja, és hogyan kellene jól mozognunk? Ádám Judit gyógytornásztól és Almásy Csilla gyógytornász-fizioterapeutától szinte mindent megtudtunk a gerinc egészségmegőrzéséről, amit csak lehet.