Gazdaság hvg.hu 2013. március. 08. 11:39

Orbán óvatos volt Tarlóssal

Közreműködik, lépéseket tesz, egyetért. A kormány vállalásainak többsége így fogalmaz a főváros vezetésével kötött Budapest 21 című együttműködési megállapodásban. Négy konkrétum azért mindenképp kihámozható: a kormány átvállalja a főváros adósságának 60 százalékát, intézkedik a BKV Zrt. működésének fenntartása érdekében, és megállapodik a metróberuházás többletköltségeinek finanszírozásáról. Ezen kívül az is kiderül a szerződésből, hogy dugódíj sem lesz.

Pénteken aláírta Orbán Viktor a fővárossal megkötött „Budapest 21” nevű együttműködési megállapodást. Eszerint a kormány június 30-ig átvállalja a főváros adósságának 60 százalékát, és vállalják azt is, hogy a következő évek nagy fejlesztési terveit közösen készítik elő. A főváros az adósságátvállalásnak köszönhetően 104 milliárd forint adósságától szabadulhat meg. Ez húsz százalékkal több, mint ami a törvény szerinti mérték szerint járna neki. A kormány ezen kívül a lehetőségeihez mérten garanciavállalással segíti az Európai Beruházási Bankkal kötött fővárosi hitelszerződések felülvizsgálatát.

MTI / Bruzák Noémi

A kormány vállalja azt is, hogy május 20-ig lépéseket tesz a BKV Zrt. zavartalan működésének fenntartása érdekében, és elkötelezett az adósság konszolidálása és a járműpark megújítása iránt. A BKV Zrt.-nek jelenleg 60-62 milliárdos adóssága van, és jószerével a járműpark teljes cseréjére szorul. A kormány emellett arra is elkötelezte magát, hogy augusztus 31-ig megállapodik a fővárossal a 4-es metró építése többletköltségeinek a finanszírozásáról.

A megállapodásból az is kiderül, hogy a főváros nem akarja bevezetni a dugódíjat, és a kormánnyal egyetértésben erről tárgyalni akar az Európai Bizottsággal. Emellett pedig egyetért az elektronikus jegyrendszer, illetve az egységes agglomerációs és fővárosi jegy- és bérletrendszer bevezetésével.

A kormány ezen kívül támogatja a főváros Duna-menti területeinek az egységes fejlesztését, és hogy a partszakaszok hasznosítási joga a főváros kezébe kerüljön.

A szerződés záró szakaszából kiolvasható, hogy újabb szerződések várhatók.

zöldhasú
Hirdetés