2013. március. 08. 09:08 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 08. 09:08 Gazdaság

Emelkedéssel kezdte a pénteket a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 117,25 pontos emelkedéssel, 19 190,81 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,61 százalékkal erősödött.

Emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az MTI által megkérdezett elemzők. Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője szerint pluszban nyithat a tőzsde. A nap első felében is emelkedés várható a szakember szerint, délután pedig a nemzetközi makrogazdasági hírek mozgathatják a piacot.

Az OTP negyedik negyedéves gyorsjelentése a vártnál kicsit rosszabb lett, de azért, mert nagyobb tartalékokat képeztek annak ellenére, hogy a hitelportfólió nem romlott - mondta. Sőre Balázs szerint a gyorsjelentés fogadtatása inkább pozitív lesz a piacon.

Rácz Balázs, az Erste Befektetési Zrt. elemzője szintén kisebb emelkedésre számít. Az elemző is kiemelte, hogy az OTP gyorsjelentésére figyel a piac. Az eredmény kissé gyengébb lett a vártnál, de nem rossz, így ez Rácz Balázs szerint nem okoz majd esést, csak kisebb árfolyam-reakcióra lehet számítani. A nemzetközi hangulat kedvező, ami szintén segíti a hazai kereskedést - tette hozzá.

Balásy Zsolt, az MKB Bank részvénystratégája szerint továbbra is haladnak felfelé a részvény-árfolyamok a világban, pénteken is enyhén pozitív nyitás várható. Ebbe a hazai tőzsdén az OTP eredménye szólhat bele. A szakember szerint bár a profitsor elmaradt a várakozásoktól, a mögötte látszó folyamatok bíztatóak. 

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 149,74 pontos, 0,79 százalékos emelkedéssel, 19 073,56 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 6,4 milliárd forint volt.

A Mol 290 forinttal, 1,68 százalékkal 17 590 forintra erősödött, 1,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 14 forinttal, 0,29 százalékkal 4835 forintra nőtt, forgalmuk 4,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,49 százalékkal 407 forintra emelkedett, forgalma 455,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 240 forinttal, 0,69 százalékkal 34 800 forintra nőtt, a részvények forgalma 371,2 millió forintot ért el.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Farkas Zoltán 2024. december. 04. 09:30

Egy megatárca veszélyei, avagy Matolcsy György diadalai az első Nemzetgazdasági Minisztérium élén

Unortodoxia bármi áron: ez jellemezte a 2010-es évek elején felálló első gazdasági csúcsminisztériumot. Most, hogy a Pénzügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium újbóli tervezett összevonásával visszatérhet ez a struktúra a kormányba, felidézzük Matolcsy György miniszteri tevékenységének csúcspontjait a IMF-fel vívott háborútól a magánnyugdíjpénztárak beszántásáig.