Megállt a lejtőn a forint, épp a 300-as euró előtt
A délelőtti gyengülés után erősödni kezdett a forint kedden kora délutánra és így az euró visszacsúszott a korábbi 300 forint közeli szintről.
Az euróval 299 forint alatt kereskedtek kedden kora délután, bár korábban még a 300 forintos szintet közelítette a közös európai fizetőeszköz árfolyama. Délelőtt még esett a forint a bankközi devizapiacon, az eurót 11 óra előtt 298,14 forinton jegyezték kedden a reggeli 297,52 forint és a hétfő esti 298,36 forint után.
Devizapiaci kereskedők korábban azt mondták, a forint a reggeli nyitás után gyengülni kezdett, majd délelőtt kissé erősödött. A nemzetközi hangulat jobb, mint hétfőn, ami kedvezett a forintnak, de a magyar fizetőeszköz folyamatosan nyomás alatt van. A hétfői gyengülést nem sikerült korrigálni, továbbra is belátható közelségben van a 300 forintos euró.
A portfolio.hu szerint a régiós devizák közül látványosan kilóg a forint, amelyet most elsõsorban hazai okok mozgatnak, leginkább a jegybanki változásokkal kapcsolatos hírek, illetve várakozások.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.