Sorozatban a harmadik negyedévben esett a japán GDP
Az előző negyedévhez képest 0,1 százalékkal, éves összehasonlításban pedig 0,4 százalékkal esett a japán GDP 2012 októbere és decembere között a csütörtökön közölt adatok szerint.
A várakozásoknál gyengébb befektetési- és exportteljesítmény okozta visszaeséssel sorozatban már a harmadik negyedévben csökkent a szigetország gazdasága. Elemzők az adatok bejelentését megelőzően 0,4-0,6 százalékos éves növekedéssel számoltak.
A háztartások fogyasztása 0,4 százalékkal nőtt a tavalyi utolsó negyedévben, ugyanakkor a tőkeberuházások értéke 2,6, az export értéke pedig 3,7 százalékkal esett, miközben az import 2,3 százalékkal csökkent. A kormány csütörtökön a tavalyi második negyedéves adatot is lefelé módosította. Eszerint a korábban közzétett 3,5 helyett 3,8 százalékkal esett a szigetország gazdasági teljesítménye.
2012 második negyedévében a japán gazdaság 2008 óta harmadszor esett recesszióba, ugyanakkor a kormány és elemzők várakozásai szerint 2013-ban újra beindulhat a növekedés. Ezt támasztja alá az is, hogy a japán gazdaság kompozitindexe tavaly decemberben kilenc hónap után először mutatott emelkedést.
"Habár a japán gazdaság teljesítménye egyelőre gyenge marad, a jegybank monetáris lazításának, illetve a válságkezelő gazdasági intézkedések hatásainak köszönhetően fokozatos kilábalás várható" - közölte Amari Akira gazdasági és fiskális politikáért felelős miniszter az adatok közzétételét követően.
A kormány a múlt hónapban egy 20,2 ezer milliárd jenes gazdaságélénkítő csomagot jelentett be a növekedés beindítására, a jegybank pedig kétszázalékos inflációs célt és nyílt végű monetáris lazítást helyezett kilátásba a defláció letörésére.
Elemzők ugyanakkor arra is rámutattak, hogy a frissen közzétett adatok alapján az exportfüggő japán gazdaság csak a tengerentúli - elsősorban a kínai és európai - kereslet fellendülése esetén lesz képes stabil növekedési pályára állni a közeljövőben.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.