Gazdaság hvg.hu 2013. február. 13. 20:28

FT-blog: kockázatos a magyar kötvényekbe fektetni

A befektetők megszavazták Orbánnak a bizalmat a 3,25 milliárd dolláros kötvénykibocsátással kapcsolatban, a Financial Times feltörekvő piacvokkal foglalkozó blogja, a Beyondbrics azonban felteszi a kérdést, biztos megéri a kiszámíthatatlan, választásokra készülő magyar miniszterelnökre fogadni?

A Financial Times blogja megjegyzi, Budapest ügyesen használta ki a feltörekvő piaci kötvényekhez áramló pénzeket azzal, hogy tisztességes kamatot fizet a befektetőknek, cserébe pedig Orbánnak sikerült kiszabadítania magát az IMF- és az EU-tárgyalások, ezáltal pedig a tőle várt kényszerintézkedések alól.

A blog felidézi Irina Ivascsenko, az IMF budapesti képviselőjének keddi szavait, miszerint Magyarország ugyan jól használta ki az aktuális helyzetet, de továbbra is érzékeny marad a befektetői hangulat változásaira.

A Financial Times blogja megjegyzi, Törökország egy héttel korábban még Magyarországnál is kedvezőbben adott el kötvényeket, ez pedig intő jel lehet Magyarország számára, Törökország ugyanis nem tagja az EU-nak, ráadásul a bizonytalannak számító Iránnal, Irakkal és Szíriával is szomszédos.

"A tény, hogy Ankara Budapestnél is kedvezőbben tud hitelt felvenni jól mutatja, hogy mit gondolnak a befektetők a két ország gazdaságpolitikájáról" - írja a blog, amely megjegyzi, Törökországban nem államosították a magánnyugdíjvagyont, nem vetettek ki bankadót, nem kényszerítették a bankokat, hogy vállalják a veszteségeket a devizahitelek esetében, és nem próbálták megkurtítani a központi bank függetlenségét.

A blog szerint a befektetőket a leginkább viszont az érdkeli, hogy visszakapják-e a pénzüket, ez pedig egyelőre biztos kilátásnak tűnik. Bár a gazdaság 1,5 százalékkal zsugorodott, a kormánynak sikerült ellenőrzése alatt tartania a hitelezést, és ha az elemzők nem is jósolnak 0,9 százalékosnál nagyobb növekedést 2013-ra, Orbán elötelezett a 2,7 százalékos költségvetési hiány mellett, a kötvénybefektetők pedig ettől elégedettek lehetnek, még ha "unortodox" módon történik is mindez.

A közeledő sötét felhők a látóhatáron azonban legalább akkorák, mint a fénysugarak - írja a blog, amely kockázati tényezőként említi a közeli jegybankelnök-kinevezést, a hitelezés drágulását, valamint a jövőre esedékes váalsztásokat is.

A bejegyzés szerint ha a piac azt már be is árazta, hogy Matolcsy lehet a jegybankelnök, azt biztosan nem, amit az MNB élén tehet majd, ettől pedig elszállhatnak a kamatok. Ugyanígy mivel a kötvénykibocsátás drágább, mint egy IMF-hitel, az adósságszolgálati költségek emelkedni fognak, a forint árfolyama pedig szintén nem jelent garanciát.

A 2014-es választásokról a Financial Times megjegyzi, mivel az ellenzék gyenge és megosztott, a Fidesz valószínűleg a legnagyobb pártként fog visszatérni a parlamentbe, de korántsem biztos, hogy lesz olyan abszolút többsége, mint most, ezért nagy lesz a kísértés, hogy Orbán a választóknak kedvezzen a kötvényvásárlók helyett.

fzs

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?