2013. január. 30. 17:18 MTI Utolsó frissítés: 2013. január. 30. 17:13 Gazdaság

Igencsak felülbecsülte a gazdasági növekedést az ukrán kormány

Az ukrán kormány várakozásaival ellentétben a hazai össztermék (GDP) növekedési üteme tavaly 0,2 százalékra esett vissza a 2011. évi 5,2 százalék után - közölte az ukrán sajtó a gazdaságfejlesztési minisztérium honlapján nyilvánosságra hozott adatokra hivatkozva szerdán.

Mikola Azarov kormánya korábban még 3,9 százalékos GDP-növekedést jósolt 2012-re, míg a Világbank 0,5 százalékosra becsülte. Az idei állami költségvetésben az ukrán kormány 3-3,5 százalékos gazdasági növekedéssel számol, miközben a Világbank és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) csupán 2,5, illetve 1 százalékot prognosztizál. A 2013-as költségvetésben emellett az ukrán kormány 4,8 százalékos inflációt helyezett kilátásba. 

Szerdai információk szerint Azarov a kormány mellett működő vállalkozói tanács ülésén ígéretet tett arra, hogy Ukrajna az idén lazít monetáris politikáján, és támogatja a hazai ipar fejlesztését. "Minden nehézség ellenére 2012 megalapozta gazdaságunk jövőbeli fejlődését" - hangsúlyozta a miniszterelnök, kiemelve a reformok folytatásának és a befektetések számára kedvező körülmények megteremtésének szükségességét az országban. 

Az IMF küldöttsége kedden érkezett Ukrajnába, ahol a tervek szerint február 12-éig tárgyal a 2011-ben felfüggesztett hitelprogram újraindításáról. Kijev mintegy 15 milliárd dollár hitelről szeretne megállapodni, és ennek érdekében kompromisszumra törekszik a Nemzetközi Valutaalappal. Előző héten Azarov kijelentette, hogy kész a gazdagabb rétegek esetében megemelni a lakossági gázfogyasztás árát a piaci szintre, ami az IMF egyik fő követelése a hitelért cserébe.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.