NGM: még változtatnak az egyik kisadón
Lesznek még változások az új kisadó rendszerében, azért, hogy könnyebb legyen átlépni a társasági adóból a kisvállalati adóba, illetve összevonhatóak legyenek bizonyos kedvezmények - mondta el Balog Ádám adóügyekért felelős helyettes államtitkár a Joint Venture Szövetség Adóváltozások 2013 rendezvényén.
Balog Ádám a konferencián azt mondta, bár a társasági adó csökkentése is segítséget jelentett a munkaadóknak, 2013-tól két új célzottan kedvezőbb adózási forma kerül az adórendszerbe, a kata a mikrovállalkozásoknak és a kiva a kisvállalkozásoknak.
Balog korábban azt mondta, akár félmillióan is élhetnek az új adózási leheőségekkel.
A kivában még elképzelhetőek kisebb változtatások - mondta Balog Ádám a konferencián. Az áttérés folyamatában (például a társasági adóról kivára) vannak korlátok, amiken még megpróbálunk segíteni - mondta. Emellett módosítás tárgya lehet még az igénybe vehető kedvezmények összevonhatósága.
Az adójóváírás eltörléséről elmondta, látszólag ellentmondásosnak tűnik, hogy az egykulcsos szja-val történt egy adócsökkentés, majd megszűnt az adójóváírás, az adóügyi tárca viszont úgy látta, az adójóváírás visszaélésekre adott lehetőséget, túl sokba került az államnak, és nem érte el azokat a szegmenseket, amelyeket el kellene érnie - írta a Portfolio.hu.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.