2012. november. 19. 14:57 MTI Utolsó frissítés: 2012. november. 19. 14:44 Gazdaság

Harmadik hónapja pozitív a görög fizetési mérleg

Görögország fizetési mérlegének folyó tételeiben már a harmadik egymást követő hónapban keletkezett többlet szeptemberben a megszorításokkal korlátozott gazdaság importigényének csökkenése miatt.

A központi bank hétfőn publikált adatai szerint szeptemberben 774 millió euró volt a többlet az egy évvel korábbi egymilliárd eurót meghaladó hiány után.

2010 május óta először az idén júliusban mutatott aktívumot a mérleg, 42 millió eurót, majd augusztusban 1,6 milliárdot.

Az import értékben 30 százalékkal esett vissza szeptemberben az egy évvel korábbihoz képest, az árérzékenynek számító hajók és a kőolaj bevitelét nem számítva.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.