Gazdaság MTI/hvg.hu 2012. november. 07. 14:13

Százmilliárd euróba kerülhet Fukushima sugármentesítése

A tavaly márciusban balesetet szenvedett Fukusima-1 erőművet "különleges felügyeletet megkövetelő" létesítménynek minősítette a japán atomenergiai szabályozó hatóság, miközben ázsia legnagyobb magánkézben lévő energiaszolgáltatója újabb állami segítséget kért a felmerülő költségek finanszírozásához.

A TEPCO korábban ötezer milliárd jenre taksálta az atombaleset következtében keletkezett kár helyreállításának költségét, de a szerdán közzétett jelenésben már a teljes sugármentesítés szerepel - ez a cég szerint ennek kétszeresébe kerülhet. A japán sajtóértesülések szerint komoly pénzügyi gondokkal küzdő vállalat - egész Ázsia legnagyobb magánkézben lévő közszolgáltatója - ezért kéri a kormányzati segítséget, mivel önmaga képtelen kitermelni a szükséges pénzt.

A cég gazdasági vesszőfutása lényegében a tavaly márciusi atomerőművi baleset óta tart, a TEPCO 2012 első félévében összesen 299 milliárd jenes veszteséget szenvedett el. Részben ennek ellensúlyozásáraa cég júliusban mintegy 8,5 százalékos áremelést jelentett be - ugyanakkor a további áremeléseket a közvélemény és a kormány is elutasítja. (Az idén tavasszal a japán állam ezermilliárd jenes tőkeinjekcióval mentette meg a TEPCO-t a csődtől, cserébe többségi, 50,11 százalékos részesedést szerzett a vállalatban - vagyis államosították.)

Évtizedekig is eltarthat a helyreállítás
AP / Yoshikazu Tsuno

Fukushimában, ahonnan Európába legfeljebb a pálnika az, ami exportálható, és ahol a katasztrófa helyszínén dolgozók akár 70 kilós védőöltözetet, robotruhát is viselniük kell a munkálatok alatt, továbbra sem minden részlet tisztázott, és továbbra is sok a szellemváros és település a régióban.

A szolgáltató cégnél most mégis azt remélik, hogy az erőműveik újraindításával jövő tavaszra akár újra nyereségessé válhatnának - igaz, az atomenergia-ellenes japán közhangulat és az új atomenergiai szabályozó testület szigora miatt ez továbbra is kétséges.  A japán atomenergiai szabályozó hatóság ma újabb követelményeket támasztott a lényegében felrobbant Fukusima-1 erőmű biztonságos - akár évtizedekig tartó - leszerelésével kapcsolatban.

Japánban jelenleg összesen két atomreaktor üzemel az 50 működőképes nukleáris termelőegységből.

zöldhasú
Hirdetés