2012. október. 22. 12:31 MTI Utolsó frissítés: 2012. október. 22. 12:32 Gazdaság

Meddig drágulnak az élelmiszerek?

A következő félévben élelmiszer árrobbanásra nem, inkább egy kisebb mértékű, akár több lépcsőben megvalósuló, 10 százalék körüli élelmiszer áremelkedést vár az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI).

Az intézet legfrissebb, az MTI-nek eljuttatott felmérése szerint az alapvető élelmiszerek ára termékenként eltérő mértékben, de összességében mintegy 10 százalék körüli ütemben emelkedhet. Október és a jövő év márciusa között a fehér kenyér fogyasztói áremelkedése a szakemberek szerint előreláthatólag nem haladja majd meg a 15-20 százalékot; a nyerstej felvásárlási ára összességében 6-9 százalékkal lehet magasabb az augusztusi árszintnél és kilogrammonként 84-87 forint közötti sávban mozog majd. Ennek megfelelően a tej fogyasztói árának emelkedését a szakértők 5-7 százalék között valószínűsítik.

A vágósertés termelői ára 5-10 százalékkal emelkedhet az augusztusi árakhoz képest, így élősúlyban számítva kilogrammonként 420-440 forint között alakul. A sertéshúsok fogyasztói árában a termelői árnál kisebb emelkedéssel számolnak a kutatók. A vágócsirke termelői ára szintén tovább nőhet, és a 2012. augusztus havinál, akár 8-10 százalékkal is magasabb lehet. A szakértők számításai alapján a kilónkénti 294-299 forint közötti tartományban mozoghat. A bontott csirke fogyasztói árának emelkedését pedig 6-8 százalék között valószínűsítik a következő hat hónapban.

A szakemberek felidézik, hogy az Európai Bizottság előrejelzései szerint a következő gazdasági évben tartósan magas, de lassan csökkenő árakra lehet számítani a takarmánypiacon. A magas takarmányárak a feldolgozott, és hústermékek árában minden bizonnyal emelkedés okoznak, aminek mértéke azonban nehezen megbecsülhető. Az idén Magyarországon és a világpiacon is drága a  takarmány a gyenge termés miatt; az árak szeptemberben tetőztek, azóta kismértékű árcsökkenés kezdődött - olvasható az összefoglalóban.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.