Nyolcmillió embernek van szüksége segélyre Spanyolországban
A válság és a megszorító intézkedések miatt egyre több a szociálisan rászoruló Spanyolországban. Az egészségügyi és szociális minisztérium szerint 2009 és 2010 között húsz százalékkal, nyolcmillióra nőtt azoknak a száma, akiknek szociális támogatásra van szükségük - idézte az adatokat az El Pais című lap.
Elsősorban az idősebbek és a nyugdíjasok kezdenek elszegényedni: ők alkotják a segélykérők nagyjából harmadát. A kérelmek 26 százaléka jut a többgyermekes családokra, majd a fogyatékkal élők, bevándorlók következnek, de egyre többen szorulnak segítségre a középosztály tagjai közül is.
A lap idézi a szociális minisztérium kimutatását, amely szerint a 46 milliós Spanyolországban minden negyedik ember a szegénység határán él: 1,7 millió háztartásban valamennyi családtag munkanélküli, és naponta 300 lakást foglalnak le nemfizetés miatt.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.