2012. október. 05. 11:10 MTI Utolsó frissítés: 2012. október. 05. 10:55 Gazdaság

Kissé lassult a román gazdaság növekedése

Enyhén lefelé módosította az első félévi román gazdasági növekedést a román országos statisztikai hivatal. Az idei első hat hónapban 0,7 százalékkal nőtt a román bruttó össztermék (GDP) a tavalyi hasonló időszakhoz képest – közölték pénteken.

A statisztikai hivatal korábban még azt közölte, hogy 0,8 százalékos volt a GDP-növekedés az első hat hónapban. A bővülés főleg az építőiparnak köszönhető, amely 2,3 százalékkal nőtt.

A második negyedévben 1,1 százalékos GDP-bővülést jegyeztek a tavalyi hasonló időszakhoz képest.

A második negyedévben a január-március közötti időszakhoz képest 0,5 százalékos növekedést regisztráltak, miután két egymást követő negyedévben, a tavalyi utolsó és az idei első három hónapban is csökkent a román gazdaság az előző negyedévekhez képest. Ez azt jelenti, hogy a román gazdaság technikai recesszióban van, amiből csak akkor lép ki, ha a harmadik negyedévben is növekedik a GDP a második negyedévben jegyzett értékhez képest.

A román kormány eredetileg 1,8-2,3 százalékos idei GDP-növekedéssel számolt, az év folyamán azonban előbb 1,5 százalékra, majd 1,2 százalékra módosították a várakozást.

Tavaly a GDP 2,5 százalékkal bővült, ami főként a kiváló mezőgazdasági évnek volt köszönhető.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.