Kis mínuszban állnak zárás előtt az amerikai tőzsdeindexek
Csekély mínuszt jeleztek a New York-i értéktőzsdék vezető indexei a keddi kereskedés vége előtt körülbelül két órával.
Közép-európai idő szerint 20 óra körül a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,37 százalék gyengüléssel 13 465,14 ponton állt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,03 százalékkal 3113,22 pontra csökkent, az S&P 500-as mutató 0,07 százalékkal 1443,54 pontra süllyedt.
A gyengülést részben az a bizonytalanság okozta, hogy Spanyolország kér-e és ha igen, mikor nemzetközi pénzügyi támogatást, miközben nő a félelem, hogy a vártnál gyengébbek lesznek a negyedéves amerikai vállalati eredmények.
A DJIA indexét gyengítette két tagrészvény, a Caterpillar és a Boeing árfolyamcsökkenése, amit az a vélemény váltott ki, hogy gyengék lesznek az Európába is sokat exportáló cégek negyedéves adatai.
Spanyolország hivatalosan egyelőre ódzkodik mentőövet kérni. Megfigyelők szerint azonban ez elkerülhetetlen, és ha elhangzik a segélykérés, máris mérséklődik az euróövezetnek az amerikai gazdaságra gyakorolt hatásával kapcsolatos befektetői idegesség.
Az S&P indexben a legnagyobb, csaknem négyszázalékos mínuszban a Mosaic cég árfolyama állt este azután, hogy a műtrágyagyártó negyedéves bevétele és adózott eredménye egyaránt elmaradt a várttól.
A nagy amerikai autógyártók kedden ismertették szeptemberi eladási adataikat. A General Motors (GM) és a Chrysler Group az eladások bővüléséről, a Ford az értékesítés stagnálásáról számolt be. A GM 3,5 százalékos pluszban, a Ford 1,5 százalékos mínuszban állt este.
Tőzsdezárás előtt két órával a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára 4 cent csökkenéssel 92,44 dolláron állt.
Közép-európai idő szerint röviddel 20 óra előtt New Yorkban az euró 0,36 százalékkal 1,2929 dollárra erősödött a hétfő késő esti 1,2885 dollárról. A dollár árfolyama a hétfői 77,96 jenről 78,08 jenre erősödött (+0,10 százalék).
Ugyanekkor a decemberi jegyzésű aranyár 7 dollár (0,39 százalék) csökkenéssel 1776,2 dolláron állt unciánként.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.