Mínuszos lehet a tőzsdezárás New Yorkban
Gyengüléssel nyitottak és később is veszteségben ingadoztak az amerikai tőzsdeindexek pénteken a negyedév utolsó napján jelentkező profitkivételi nyomás miatt. A pénteki gyengülés és a héten leadott 1,2 százalék ellenére is az S&P 500 index akár 6 százalékos nyereséggel is zárhatja a harmadik negyedévet. A tőzsdezárás előtt bő egy órával a DJIA-30 index 0,34 százalék, az S&P 500 index 0,37 százalék, a Nasdaq Composite index 0,49 százalék veszteséget mutatott.
A profitkivételre a pénteken közzétett gyenge makrogazdasági adatok is elegendő okot szolgáltattak. Emelkedett ugyan, de a vártnál kisebb mértékben a Thomson Reuters és a Michigan Egyetem által vezetett amerikai fogyasztói bizalmi index. A Chicago környéki iparvidék üzleti aktivitását tükröző index nem várt mértékben esett.
Támogatta a befektetők profitkivételi szándékát a megszorítási programok miatt Spanyolországban és Görögországban éleződő társadalmi elégedetlenség is, ami a piaci megítélés szerint politikai manőverezéshez, a válságrendezési folyamat elhúzódásához vezethet.
A kockázatkerülő magatartást tükröző módon az S&P 500 indexben képviselt 10 gazdasági ágazat közül 9 alindexe csökkent. Csak a közszolgálati ágazat indexe emelkedett, az is mindössze 0,1 százalékkal.
A Blackberry készülékek gyártója, a Research in Motion árfolyama a vártnál alacsonyabb negyedéves veszteség hatására 7,5 százalékkal emelkedett.
Az olajárak pénteken az előző záráshoz képest pozitív és negatív értékek között erősen ingadoztak. A tőzsdezárás előtt mintegy másfél órával a WTI nyersolaj határidős jegyzése 0,11 százalék emelkedéssel hordónként 91,97 dolláron, a Brent nyersolaj határidős jegyzése 0,02 százalékkal alacsonyabban, hordónként 112,31 dolláron állt.
A WTI nyersolaj 8 százalékos áremelkedéssel zárhatja a negyedévet a második negyedévi 17,5 százalékos esés után. A Brent nyersolaj a második negyedévi 20,4 százalékos áresésen a harmadik negyedév végére akár 14 százalékos emelkedéssel is szépíthet.
Az arany ára a részvényárfolyamokat követve csökkent pénteken, de így is 2010 második negyedéve óta a legnagyobb negyedéves áremelkedés felé tartottak.
A határidős jegyzés legközelebbi teljesítésre a zárás közeledtével unciánként 1772,95 dolláron állt, 0,42 százalékkal alacsonyabban az előző napi zárásnál. A spot ár unciánként 1770,55 dolláron 0,39 százalékkal marad el az előző napitól.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.