2012. szeptember. 25. 10:04 MTI Utolsó frissítés: 2012. szeptember. 25. 11:30 Gazdaság

Befektetési csalót lepleztek le Budapesten

Magas hozamot ígért, ám a jóhiszemű befektetők pénzét sajátjaként használta fel egy fővárosi nő – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.

A közlemény szerint az adóhatóság bejelentés alapján végzett vizsgálatában 83 millió forint adóhiányt állapított meg, továbbá 69 millió forintnyi bírságot és pótlékot szabott ki a nőre. Az ügynek körülbelül száz károsultja lehet.

A revizorok megállapították, hogy a budapesti nő magas hozamú befektetési lehetőség ígéretével milliós nagyságrendű összegeket vett át a befektetőktől; az ügyleteket formailag kölcsönszerződésnek tüntette fel. Az ígért kamatok – amelyeket eleinte kifizetett – és a tőke-visszafizetések elmaradását követően derült csak ki a betétesek számára, hogy pénzüket nem az általuk megjelölt célra fordította a nő, hanem azt saját vagyonaként használta fel.

Az átvett, de vissza nem fizetett több százmillió forintot az adóhatóság a nő adózatlan jövedelmének minősítette, amely után a fent említett adóhiányt és büntetést szabta ki, illetve feljelentést tett ellene.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.