2012. szeptember. 07. 16:38 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. szeptember. 07. 16:28 Gazdaság

Nomura: Orbánék rosszhiszemű játékot űznek az IMF-fel

Választási PR-játszmának látja a Nomura elemzője a miniszterelnök csütörtöki bejelentését, melyben visszautasította az IMF feltételeit. Londonból úgy látják a kormány rosszhiszemű játékot űz az IMF-fel, és addig húzza a megállapodást, amíg csak tudja.

Politikai PR-játszma, hogy Orbán Viktor a Fidesz frakció kérésére visszautasította az IMF-EU feltételeit - kommentálta a miniszterelnök csütörtöki lépését Peter Attard Montalto, a Nomura feltörekvő piaci elemzője. A szakértő szerint ugyanakkor csak enyhe meglepetés volt Orbán Viktor bejelentése.

A szakértő emellett úgy véli, a Nemzetközi Valutaalap csendben két újabb feltételt szabott a tárgyalások újrakezdéséhez: a pénzügyi tranzakciós illeték Magyar Nemzeti Bankot érintő részének visszavonását (amiért az EU nemrég kötelezettségszegési eljárást is indított Magyarország ellen), valamint egy sokkal realistább növekedési pályát a 2013-as költségvetésben, amelyek úgy tűnik, egyaránt elfogadhatatlanok a Fidesznek - véli Peter Attard Montalto. A kérdés egyébként mindkét esetben csak az, mikor változtat a kormány, nem az, hogy változtat-e – teszi hozzá.

Beindult a választási kampány

Az elemző a 2014-es választási kampány beindításának tulajdonítja az IMF-megállapodás körüli, bonyolult kormányzati PR-kampányt, és úgy látja, a sajtóban kiszivárgott IMF-listának nem minden pontja valódi, különösen a nyugdíjról, a szociális juttatásokról és az ingatlanadóról szóló „követelések”. A kormány ezzel a stratégiával megágyaz arra az esetre, ha végül a megállapodás megkötésére kényszerülne, és azt a látszatot akarja kelteni, hogy többet csikart ki az IMF-től, mint valójában sikerült.

Ugyanakkor addig késlelteti a megállapodást ameddig csak lehetséges, abban reménykedve, hogy képes lesz devizakötvényt kibocsátani, vagy kihúzza a 2014-es választásokig a jelenlegi tartalékkal (esetleg kombinálva a Magyar Nemzeti Bank mennyiségi lazításával az új jegybankelnök segítségével jövő március után) – véli a Nomura elemzője.

A miniszterelnök tegnap azt is mondta, hogy a frakció felhatalmazta a kormányt arra, hogy egy alternatív tárgyalási javaslatot hozzon tető alá. A Nomura elemzője azonban nem tartja lehetségesnek, hogy az IMF és az EU beleegyezne egy jelentős eltérésbe attól az iránytól, amit a kormánytól elvárnának, különösen az egykulcsos adó és a szociális juttatások, valamint az állami vállalatok finanszírozása, a bankadó és a válságadók területén. Peter Attard Montalto szerint semmiféle megállapodás nem lesz, ami azon alapul, amit a miniszterelnök szeretne.  

A piacon múlik

Az elemző kommentárjában megjegyzi azt is, hogy a kabinetet láthatóan felbátorította a magyar kockázati felárak elmúlt hetekben látott jelentős csökkenése, valamint a kormányzati devizatartalék nagysága, aminek köszönhetően jövő februárig képes lenne finanszírozni magát az állam. Így a tárgyalások nem kezdődnek újra a közeljövőben, főleg ha számításba vesszük az Európai Központi Bank napokban bejelentett kötvényvásárlási programját, amely csökkenti a piaci nyomás valószínűségét - fejti ki az elemző.

Emiatt a Nomura elvetette korábbi előrejelzését, melyben október közepére várta a megállapodást, és arra számít, hogy nem lesz megegyezés, amíg Magyarország nem kerül finanszírozási válságba. Ez azonban a jelenlegi piaci hangulat alapján nem valószínű a következő pár hónapban. Peter Attard Montalto szerint rövid távon valamilyen hazai sokk (például az E.On államosítása), vagy egy külföldi sokk (például Spanyolország bedőlése) kellene ahhoz, hogy újrakezdődjenek a tárgyalások. Vagyis a piacon múlik a történet: ha nem gyakorol nyomást a kormányra, nem lesz megállapodás- véli az elemző.  

A szakértő szerint egyes kormánytagok szükségesnek tartják a megállapodást (mint például Varga Mihály IMF-főtárgyaló tárca nélküli miniszter), azonban kisebbségben vannak. A kormány nagy része viszont nem gondolja komolyan a megállapodást vagy rosszhiszeműen tárgyal és játszmázik az IMF-fel. A Nomura szerint az IMF-nek nem kellene kockáztatnia a hitelességét azzal, hogy belemegy a kormány játékába. Egyébként az újabb fejlemények jól mutatják azt is, mennyire alaptalan volt a magyar kockázati felárak csökkenése - véli a londoni szakértő.

Mire lehet számítani?

A Nomura elemzője arra számít, hogy a kormány szeptember közepén válaszol a tárgyalások első fordulója  után kapott IMF-levélre, nemet mond rá, és előáll a saját listájával. Egyúttal el fogja utasítani a tranzakciós adó megváltoztatását és nem változtatja meg a 2013-as büdzsé makropályáját sem. Az IMF-EU válaszul fel fogja függeszteni a tárgyalásokat.

A parlament szeptemberben vagy október elején gyorsan elfogadja a jövő évi büdzsét, és benne hagyja a nagyrészt fedezetlen munkahelyvédelmi akciótervet, valamint az MNB-re kivetett tranzakciós adót. Ezt követően a piaci nyomás nőni fog, amit enyhít majd az EKB kötvényvásárlási programja az euróövezetben. Eközben a tranzakciós adó miatti kötelezettségszegési eljárás a kormány és az EU formális levelezésével folytatódik, ami októberig húzódik.   

Novemberben, amikor kijön a harmadik negyedéves GDP-adat, a kormány meg fogja változtatni a 2013-as költségvetés makropályáját, és várhatóan felhasználja a költégvetési tartalék nagy részét. A Nomura szerint a kormány el akarja kerülni, hogy az Európai Bíróság elé kerüljön a tranzakciós adó, ezért novemberben végül kiveszi az MNB-t a közteher alól, és ennek megfelelően átírja a költségvetést. Az alternatív forgatókönyv már létezik a Nomura szerint, amit arra alapoz, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium már jelezte is ezt.  

Ezek után, megfelelő piaci nyomás mellett a tárgyalások november végén vagy decemberben újrakezdődhetnek az elemző várakozása szerint, és kemény tárgyalásokra, majd azt követően január-februári megállapodásra számít. A menetrend azonban elhúzódhat, ha nem lesz elegendő piaci nyomás, de rövidebb is lehet, ha a nyomás előbb érkezik.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.