2012. szeptember. 07. 16:44 MTI Utolsó frissítés: 2012. szeptember. 07. 16:28 Gazdaság

A meleg miatt korábban kell szüretelni Egerben

Kevés, de kiváló minőségű szőlő termett az idén az Egri borvidéken; a száraz-meleg időjárás miatt, a szokásos szeptember közepéhez képest, mintegy két héttel korábban kezdődött a szüret - tájékoztatta pénteken az MTI-t az Egri Hegyközségi Tanács hegybírája.

Miközben a beérett szőlő mennyisége még a tavalyinál is mintegy 20 százalékkal kevesebb, addig a termés átlagos mustcukorfoka 19,5-es, ami, mintegy 1,5 százalékkal haladja meg egy átlagos évjáratét - közölte Tarsoly József. Elmondta: a nagy meleg miatt nagyon korán szüretelnek és a várakozások szerint szeptember végéig be is takarítják a szőlőt az 5 ezer hektárnyi ültetvényt gondozó borvidéken.

A termésátlag a tavalyi hektáronkénti 70 mázsával szemben 50-60 mázsa, viszont még a magasabb savtartalmú szőlőfajták mustcukorfoka is eléri a 17-18-as értéket, a muskotályos fajtáknál pedig a 20-at is meghaladja. Ennek alapján igen jó évjárat lesz a 2012-es - fűzte hozzá.

Ugyanakkor a felvásárlói árak nem nőttek a termés csökkenésének arányában. A muskotályos fajtákat kilónként 120 forintért, az egyéb fehér szőlőket 100-110 forintért, a kékszőlőket pedig 100 forint körül viszik a felvásárlók, ami, mintegy 10 százalékkal magasabb ár, mint az elmúlt évben.

Szomorú jelenség, hogy a termés nagy részét nem Egerben dolgozzák fel, hanem Alföldi felvásárlók veszik meg, vagyis nem egri, hanem alföldi bor készül az egri szőlőből - mondta Tarsoly József.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.